|
Article on other languages:
|
Az eset (latinul casus) nyelvészeti értelemben a névszó olyan alakja, alaktani kategóriája, amely az alaptagjához való mondattani viszonyát, mondatrészi szerepét jelölni tudja. A fogalomra általános definíciót adni elég nehéz, egyes szakemberek vitatják, hogy minden nyelvre (pl. az angolra vagy a magyarra is) alkalmazható-e. Az eseteket a magyar nyelvben esetragokkal jelöljük, így előfordulhatnak előttük jelek (például a többes szám jele, ill. a magyarban birtokos személyjel, birtokjel, birtoktöbbesítő jel). Az esetek összességét névszóragozásnak, deklinációnak nevezzük. Az esetrag előfordulhat vonzaton (például rávesz valamire; képes valamire) vagy szabad bővítményen (székre áll) is, de csak névszókon (főneveken, mellékneveken, számneveken). Vonzata igéknek és mellékneveknek szokott lenni. Az ismertebb nyelvek közül eseteket találunk például a németben (4), oroszban (6), latinban (7) és a magyarban (18). Az indoeurópai nyelvek gyakoribb esetei a következők:
Az esetek közül megkülönböztetünk grammatikai eseteket (alany-, tárgy-, birtokos) és lexikális eseteket (az összes többi, például helyhatározók). Alapszótól független önálló jelentése a lexikális eseteknek van, szabad bővítmények is csak ez utóbbiak lehetnek. Lásd még
|
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.